1. rész.

Ez a rész eléggé unalmas lett. De valahogy be kell vezetni egy történetet. Remélem azért még velem tartotok a folytatásban. Jó olvasást xoxo

A legszebb nyár az, mikor minden megtörténhet, és meg is történik.

Niall

Sunset City-ben egyetlen egy hangos dolog van, ami felrázza ezt a halotti csendben ülő városkát: a szüleim. 

- Tudjátok mit? - kaptam le a farmer dzsekimet a fogasról. - Elegem van. Elhúzok. - kicsaptam a bejárati ajtót. Leviharzottam a lápcsőn és beugrottam a kocsimba. 

- Ha most elmész - szorította össze a száját apám – többet nem jöhetsz vissza. - tette hátra kezeit.

- Ez lenne az utolsó hely ahova jönnék. - vágtam egy nagy mosolyt a képébe. Ráléptem a gázpedálra és elmentem. Megkönnyebbülés volt megszabadulni a szüleimtől. Mindig csak ordítoztak. Ha nem egymással akkor velem. Mindig szálka voltam a szemükben. Az kicsi fiuk, nem lett olyan mint ők. Valahol remélték, hogy nem választom majd azt az utat, amint a bátyám, de velük nem lehet élni. Elszívják az ember utolsó életszikráját is. Nem akarok a senki földjén úgy megöregedni, hogy valójában nem is éltem. Nekem szabadságra van szükségem. Arra, hogy érezzem az életet, érezzem, hogy élek.

A kesztyűtartóból előkotortam a napszemüvegem, és végre minden tökéletes volt. Az arcomba csapó szél kellemesnek hatott a perzselő napsütésben. Száguldottam. Szinte senki nem volt az utakon, így szabad volt a pálya Denver fele. Nyugodtan autókázhattam úti célom irányába.

A nap lemenőben volt, a hőség mégsem szeretett volna enyhülni. Már csak 10 mérföld választott el Denver-től. Gyorsan szedtem a távolságokat, már látni lehetett a város fényeit. Mintha csak tegnap jártam volna itt utoljára. Bekanyarodtam az utcába, leparkoltam. Kiszálltam a kocsimból, majd nekitámaszkodva vártam, hogy Matthew megérkezzen. Nem kellett rá sokat várnom. Szokása szerint este fél 10-re hazajött. Sejtelmes mosollyal az arcomon vártam, hogy közelebb jöjjön, és felismerjen. Előttem 5 lépéssel megállt. Pár percig nézett aztán a nyakamba borult.
- Niall. - mondta miután elengedett. - Hát eljöttél. - veregette meg a vállam.
- El. Nagyon elegem lett. Végig igazad volt. Bánom, hogy nem tartottam veled anno. - néztem rá bocsánatkérően.
- Ugyan. Az öcsém vagy. Nincs miért bocsánatot kérj. - borzolta össze a hajamat, mintha még mindig csak 15 évesek lennénk. - Na, gyere. - Bevezetett a lakásába. Leültünk a nappaliban aztán átbeszéltünk az elmúlt 5 évet, egy doboz sör társaságában.. Matt-nek bejött az élet. Van lakása, munkája ,sőt még barátnője is. A kis mázlista.
- Legalább jól néz ki? - viccelődtem vele.
- Nem. Valószínű, hogy 4 szeme van és 6 lába. - húzta fel a szemöldökét. - És otthon mi a helyzet?
- Sehol semmi. Minden a régi. - dőltem hátra. - Szüntelenül veszekednek, ha nem egymással akkor velem. Olyanokon akadnak ki, hogy elmegyek egyet a haverokkal. Mert nekem otthon kéne ülnöm egész nap és semmit sem csinálnom csak azért mert ők így gondolják . - megszorítottam a dobozt. - Mindjárt 20 vagyok. Hadd csináljak már azt amit akarok.
- Nyugi. - tette rá Matt a kezét a vállamra. - Most már vége van. Helyeslően bólintottam.
- Lenne egy nagy kérésem hozzád. - sóhajtottam. - Szívességet akarok kérni. - kérdőn nézett rám, folytattam. - Aludhatok nálad ma este? A kocsi hátsóülése nem valami kényelmes.
- Ez most kérdés volt? Szerinted képes lennék kirakni a saját kisöcsémet az utcára? - húzta fel a szemöldökét. Én válaszképp hümmögtem egyet. - Ezt meg se hallottam. - dobott meg egy párnával.

 *Másnap reggel*

- Biztos nem szeretnél maradni még? Szívesen látlak. - próbált győzködni.
- Köszönöm, de nem. Ha már eljöttem otthonról, akkor csináljak valami érdekeset is. - vettem fel a dzsekimet.
- Merre akarsz menni? Pénzed van egyáltalán?
- New York, Miami, Los Angeles. Ahol épp kikötök. Pénzben meg nem szenvedek hiányt. - vettem elő a zsebemből azt a köteg 10 dollárost amit anyámék félretett pénzéből vettem el. - Szóval nem kell aggódni.
- Várj! - mondta Matt, és beszaladt a házba. Egy nagy köteg pénzzel jött vissza. Meglóbálta a kezét, majd nekem dobta. - Majd még jól jöhet.
- Honnan van neked ennyi pénzed? - forgattam a rengeteg dollárt.
- Félre tett pénz. Annak esetére, hogy ha jössz. - vont vállat.
- Ja, persze. - tettem zsebre a sok pénzt. - Nem akarsz velem jönni?
- Nekem itt az életem. Nem akarok mindent eldobni. Azért remélem, még visszajössz.
- Persze. - szálltam be a kocsimba. - Köszönöm.
- Ha segítségre van szükséged, nyugodtan jöhetsz. Tudod. - bólintottam. Egy utolsó pillantást vetettem a bátyámra, majd elindultam.