8. rész

Próbálkozom. Erősen. És bár fura, de sikerül.

Már két hete bírom nélküle. Bár néha elviselhetetlen a hiánya, de bírom. A kérdés az, hogy miért? Vagy kiért?

Niall itt van mellettem ,és segít. Szegit nekem átvészelni ezt a nehéz időszakot. Mindig itt van velem, és soha

nem hagy el. De vajon ezt azért teszi mert fontos vagyok neki, vagy azért mert nincs más választása?

Igazából nem is ez a legnagyobb kérdés ami válaszra vár. Az igazi kérdés az hogy , miért akarom én azt, hogy itt legyen? Miért félek attól, hogy egyszer csak eltűnik? Az, hogy megcsókoltam tényleg csak a drogok hatása miatt volt? Ez az érzés is csak miattuk van? A hiányuk miatt? Vagy ez egy teljesen más dolog?

Nem! Az nem lehet! Képtelenség !

A gondolkodás sosem tesz jót. Soha!

Ilyen gondolatok cikáztak a fejemben, mikor úgy döntöttem, hogy jobb lesz nekem, és mindenki másnak is, ha

figyelmemet inkább az ölemben heverő könyv lapjaira fordítom.

'-Jack! Mondanom kell valamit. - nyeltem nagyot, gombóccal a torkomban. - Nekem te többet jelentesz egy barátnál. '

- Jézusom! - mondtam hangosan, ahogy becsaptam a könyvet. - Erről ennyit. - álltam fel a földről. - Olvass könyvet, hátha még rosszabbul leszel tőle. - fordultam meg, és Niall álmos képével találtam szembe magam.

- Öhm. Szia! Hát te? - kérdeztem tőle meglepetten.

- Hát én felkeltem. Mivel, hogy már lassan dél van. - dörzsölte a szemeit.
- Ja. - dugdostam hátam mögött a könyvet.
- Mióta szeretsz te olvasni? - húzta fel szemöldökét. Nem válaszoltam. Szemöldöke még föntebb csúszott. - Igen? - kérdezte.
- Tudod, ha az ember 14 évig be van zárva egy szobába más elfoglaltsága nagyon nincs. - bámultam a földet.
- Régebb én is sokat olvastam. - kapta ki a kezemből a könyvet. Maga fele fordította, és a bortóiját kezdte bámulni. - Ezt ismerem. - nyújtotta vissza. - Átlagos, semmi extra. Csöpögős szerelem. - rántott vállat.
- Nekem akkor is tetszett. - mondtam durcásan.
- Tetszett? - kapta fel a fejét. - Most már nem tetszik? Akkor meg miért olvasod ugyan ezt a könyvet úgy 2 hete?
- Mi? Dehogy is! Most találtam odakint a fészerben! - háborogtam.
- Ha te mondod! -rántott vállat.
Mi az, hogy már két hete ezt a könyvet olvasom? Hisz még be sem fejeztem!
És ekkor beugrott! Igaza volt. Nem tudtam befejezni. Mindig abbahagytam ugyan annál a résznél. Ugyan annál, ahol most is abbahagytam. De miért? Gyorsan visszajátszottam magamban azt a pár sort.
'Nekem te többet jelentesz egy bar-
Valaki oldalba bökött.

- Samantha! - Hirtelen felkaptam a fejem. - Figyelsz te rám egyáltalán? - értetlenkedett Niall.
- Igen. Persze. Mit is mondtál? - ráztam a fejem.
- Látom. Most kérdezem meg harmadszorra.
- Mit? - vágtam közbe.
- Szeretsz még mást is csinálni az olvasáson kívül?
- Hát. - gondolkodtam picit. - Régebb imádtam gitározni. Gitár hiányában most picit nehéz. - húztam el számat. - Akkoriban dalokat is írtam.
- Komolyan? - derült fel Niall arca.
- Meglepő?
- Nem csak – habozott, aztán végül kibökte - nem néztem volna ki belőled.
- Nehéz egy drogfüggő bűnözőből akármi ilyesmit is kinézni. Értem én. - mosolyogtam. Lassan megfordultam.
- Én nem úgy ..
- Tudom. Tudom. - vágtam közbe. - Nem kell szépítened a dolgokat. Ez az igazság. És meg értelek. - emeltem fel kezeimet.
- Én csak nem hittem, hogy érdekel a művészet. - lépett mellém Niall.
- Művészet? - krákogtam.
- A zene, az írás. Ez mind művészet. Az önkifejezés egy olyan formája, amit csak kevesen értenek. - nézte a tó vizét. - Ezért olyan csodálatos. - felém fordult. - Mindig is szerettem volna megtanulni gitározni.
- Érdekes godolatok, és igazak. - gondolkodtam el szavain. Aztán jobbnak láttam, ha most hagyjuk az elmélkedést. - Szívesen megtanítanálak. De amint mondtam gitár hiányában nehéz lesz. - emeltem rá tekintetem, és szemeiből tükrözött a vágy, az izgatottság.
- Meg van még akármelyik dalod is? - szólalt meg pár perc csend után.
- Ott maradt New York-ban. Az összes. - vallottam be szomorúan. - De párra még emlékszem. - szemeiben ismét felragyogott valami.
- És megmutatod nekem is?
Bólintottam. Visszahúztam őt a kis házikóhoz. Az éjjeliszekrény fiókjában kerestem egy kis füzetkét, majd a konyhában tollat. Felültem az ágyra, törökülésben. Niall mellém ült. Ölembe vettem a kis füzetet, majd írni kezdtem. Végül azon kaptam magamat, hogy a legelső dalom teljes dalszövege az eddig üresen álló kis füzet lapjain hever.

Felidézném, ha tudnám, de valami még fogva tart,

Nem kellett menned, bár a sors így is csak jót akart.

Nem felejtelek el, ma érted ég a gyertyaláng,

Mutatja az utat Neked, ha visszajössz, majd megtaláld.

De a helyet, ahol ezer szív vár, fájdalmas könnyekkel,

Az elmosódott emlékek csak miattad törnek fel.

Bennem nem változott, amit éreztem irántad,

Remélem hallottad az érted mondott imákat.

Kérlek, hozd vissza, csak egy kósza pillanatra,

Mert azt akarom hinni, hogy majd talán itt maradna.

Kérlek, hozd vissza, csak hogy átöleljem még egyszer,

Mert azt akarom hinni, hogy majd ettől ébred fel.

Kérlek, hozd vissza, már nem akarom elengedni,

De hogy merek én ilyet kérni, amikor a nevem senki.

Kérem, ha jön a vonat, legalább dudálna,

Kérem vissza, vagy csak engedj utána.

Mindegy mennyi idő, hogy megértsd

Nem számít, hozd vissza kérlek

Túl korán vetted el tőlem

Én itt várok rá, amíg élek

Nélküle nehéz az élet

Megtörtél hozd vissza kérlek

Túl korán vitted el tőlem

Én itt várok rá, amíg élek

Hozd vissza kérlek, ezzel hozz vissza az életbe,

Nem bírom ezt a szenvedést, csupán ennyit kérek,

De ez lehetetlen tudom, felfogom könnyekkel küzdve,

Az együtt töltött időre leszek majd örökre büszke.

A síron sírom kínom, a fejfán a fejem fáj,

Ha elmegyek, melletted remélem lehet majd ott helyem tán.

Soha senkit sem viseltem ennyire a szívemen,

Hozd vissza kérlek, anya, nekem ő volt a mindenem!

Neked csak egy senki volt, de nekem teljes családtag,

Ahol eddig Ő lépkedett, most nem jár más csak halál szag.

Hozd vissza! Az ürességet nem lehet pótolni mással,

Nem tudtam elmondani, de még tartozom egy vallomással.

Lehet, hogy még kicsi vagyok, de tudom mi az a szeretet.

Amikor csak hozzábújtam ezt érezni lehetett.

Nyugodj békében, nekem fekete így a nap már,

Csak akkor lennék boldog újra ha őt visszakapnám.
(Children of Distance - Hozd vissza)

A kis füzetet odanyújtottam Niall-nek.
- Ezt úgy 12 éves koromban írtam, édesanyámról. - harapdáltam az alsó ajkamat.
Niall a füzet után nyúlt. Idegesen játszottam ujjaimmal míg ő a sorokat pásztázta.
Pár perc csend után csak ennyit mondott:
- Ez gyönyörű.
- Csak az igazság. - még mindig ujjaimmal játszottam.
- De ez egyszerűen elképesztő. Mutattad a dalaidat valaha bárkinek is?
- Csak Natalie-nak, és - elakadtam. Nem tudtam kimondani a nevét. Bármennyire is akartam nem találtam a hangomat.
- És? - kérdezett vissza Niall. Csak a fejemet ráztam, és még erősebben ráharaptam ajkaimra.
- Ha bele kezdtél, akkor fejezd is be. - Ismét csak a fejem mozdult. Ajkaim szorosan egymásnak tapadtak.
- Samantha! - kérlelt. - Mi történt? - söpörte ki kócos hajamat az arcomból.
- Dan. - suttogtam.
- Ki az a Dan?
- Senki. - könnycsepp csúszott végig arcomon.
- De tudod, hogy nekem elmondhatod. - csúszott közelebb, gondolom biztatásként.
- De nem tudom. - jött egy újabb könny.
- Próbáld meg.

Talán.
Talán ennek így kellett történnie. Talán most jött el az idő, hogy szembenézzek a múltammal. Talán ő az akinek el kell mondanom. Talán ő megérti. Talán ő nem hagy el. Talán, ő segíteni tud. Talán . . .
Nagyot nyeltem, majd belekezdtem. ….