7. rész

Samantha

- Csak gondolkodom. - válaszolta hűvösen.

- Min? 

- Kettőnkön. 

- Hogy hogy kettőnkről? - ráztam meg a fejem, mintha csak azt vártam volna, hogy ettől meg értem miről beszél. - Van egyáltalán olyan, hogy 'mi'?

- Tudod. - kezdte – fogalmam nincs miért maradtam veled. Elmehettem volna miután kijöttünk a kocsmából. De nem tettem. Inkább veled maradtam. Aztán meg megmentettem az életed. Pedig ott is hagyhattalak volna. Nyugodtan meg tehettem volna. - nézett végre rám. - Aztán tegnap. - ismét elvándorolt tekintete. Engem meg elkapott a bűntudat. - Miért aggódom érted? Miért érzek késztetést ara, hogy mindig a közeledben legyek? 

- N-Nemtudom. - suttogtam. - Talán mert ugyan azokon mentünk keresztül, és mindketten egyedül maradtunk.

- Nekem szükségem van rád. - lehelte.

- Hogy érted, hogy szükséged van rám? - hőköltem hátra.

- Arra, hogy itt legyél. Hogy legyen valaki akivel beszélgetni tudok. Hogy legyen valaki aki kicsit is törődik velem. Barátra van szükségem. - nézett fájdalommal teli szemekkel.

- Én a barátod vagyok. -mosolyogtam rá. Bólogatott.

**

A nap egyre magasabban állt az égen. Egyre forróbbat sütött. A hőség kezdett elviselhetetlennél válni. Niall-el még mindig a füzek árnyékában ültünk, a tóparton. Beszélgetéseiket a nagy hőség zavarta meg. Mindketten rettenetesen szenvedtünk a melegtől.

Ahogyan ott döglöttünk, Niall egyszeriben csak felugrott. Levetette V - kivágású fehér pólóját, majd ledobta maga mellé. Kérdőn néztem rá.
- Jössz? - kérdezte vigyorogva, amikor a cipőjét is a pólója mellé dobta. Ésszerű ötletnek tűnt. Én is megszabadultam a ruháimtól. Csak a fehérneműm maradt rajtam.
Niall már bevetette magát a kellemes vízbe. Én követtem. Forróságtól égő bőrömön sercegett a víz, ahogyan hozzá ért. Kellemes volt. Ideális hűsítő a forró napokra.
A szőke haj irányába úsztam és elkaptam hátulról. Hirtelen ráugrotta és lenyomtam a víz alá. Kapálózott alattam. Pár másodperc után, úgy döntöttem, hogy kezdésnek ennyi éppen elég is volt, úgyhogy lemásztam róla. Szőke fürtjeit teljesen eláztatta a víz, melyek így az arcához tapadtak. Szeméből kisöpörte a vizet. Ördögien bámult rám. Sejtettem, hogy ezt nem fogja annyiban hagyni. Mielőtt reagálhattam volna, lebukott. Villámsebesen lerántott a víz alá. Odalent, karjait összekulcsolta derekamon. Hiába mocorogtam szorításában, nem hagyott elmenni. Közelebb húzott magához, ajkait enyéimre tapasztotta. Nem akartam megcsókolni. Ellöktem magamtól, kimásztam szorításából, és felmentem a felszínre. Követett.
- Azt hittem, hogy barátok vagyunk. - fröcsköltem vele szembe egy adag vizet.
- Én meg azt, hogy te is ezt akarod. - szájamat összeszorítottam.
- Miből gondoltad?
- Tegnap este . . - folytatta volna, de ismét egy adag víz landolt az arcában. Hátat fordítva neki a part fele úsztam, olyan gyorsan ahogyan csak tudtam. Amint kiértem, ruháimat összekapkodva a ház fele szaladtam. Lépni akartam, de Niall elkapta a csuklómat, ezzel maga fele fordítva.
- Mi bajod van? - döntötte fejét jobbra, hogy jobban a szemembe tudjon nézni. Nem válaszoltam. Csuklómat próbáltam kiszabadítani, de nem sikerült. - Figyelj. Én sajnálom. Azt hittem, hogy ez kölcsönös. - vakarta tarkóját. - Én csak. . . a tegnap este.
- Azt nem akartam. - kiáltottam felé. Hangom hallatán elengedett. - Az nem én voltam. - csuklott el hangom. Menni akartam. Messze innen. Elfutni az igazság elől, ahogyan eddig is tettem. De ismét csuklómon éreztem hosszú ujjait.
- Mi az, hogy nem te voltál? - suttogta meglepetten. Nem válaszoltam. Menni akartam, de nem hagyta. Kérdőn nézett rám. - Miről van szó?
- Semmiről, amihez neked közöd lenne. Engedj el! - fújtattam. Egy erős rántással kiszabadítottam kezemet, majd sietősen a ház fele trappoltam. Hajamból csepegett a víz, ami bőrömre érve hidegnek hatott. Vizes lábam nyomokat hagyott a földön, a házban. Bementem a fürdőszobába, magamra zártam az ajtót. Megtörölköztem, hajamat hanyagul felkötöttem. Kerestem egy tiszta pár fehérneműt. Átöltöztem.
Minden egyes cuccomat sietősen a táskámba dobáltam. Déjá vu érzés fogott el, ahogyan a gyomrom görcsbe rándult a fájdalomtól, amit majd okozni fogok. Vagy okozhatok.. Éreztem a buborékot a torkomban, ami készült kipukkadni, de nem hagytam. Erősnek kell lennem. Nagy levegőt vettem, mikor kitártam a fürdő ajtaját. Niall az ajtó előtt álldogált. Meglepett arcot vágott mikor észrevette a táskát a kezemben. Arcomra sietős pillantást vetett. Gondolom a rémület, és a fájdalom ott is látszott, nem csak éreztem.
Gyorsan mozogtam. Kikerültem, majd az ágyon lévő dolgaimat összekapkodtam. A Chevy kulcsa az ágy melletti éjjeli szekrényen hevert. Elvettem.
- Mit csinálsz? - hallottam a hátam mögül. Miért ilyen nehéz? - Elmész? - kérdezett ismét. Szemeimet összeszorítottam. Vissza kellett tartanom. Nem sírhatok. Másodpercek múlva megfordultam.
- Sajnálom. - suttogtam. Talán meghallotta, talán nem. Nem számított.
Kilöktem az ajtót, és az udvaron álló féket autó fele indultam. Szerény utazócsomagomat bedobtam az anyós ülésre, majd bemásztam a volán mögé. A kulcsokat benyomtam a zárba, ekkor kinyílt a mellettem lévő ajtó. Niall ügyet sem vetve ott heverő csomagjaimra, beült mellém.
- Mit keresel itt? - kérdeztem sírástól fuldokló hangon.
- Veled megyek.
- Nem jöhetsz. - már nem próbáltam visszatartani a sírást. A könnyeim utat törtek maguknak.
- Mért ne mehetnék? - kérdezte.
- Mert miattad megyek el innen Oké? - ordítoztam vele megint. Szemei kikerekedtek. - Nem akarlak téged is tönkretenni. - nem válaszolt. Csak bámult, és hallgatott. Ez még jobban betette nálam az ajtót. Könnyektől fulladozva szálltam ki az autóból. A bűntudat, a fájdalom és a keserűség mélyen belém telepedett. Marcangolt belülről egyre és egyre jobban. Pár lépésnyire juthattam a fekete autótól, mikor térdeim megremegtek. Felmondták a szolgálatot.
Ott ültem a poros úton, könnyeimtől fuldokolva, tanácstalanul, megsebzetten. Az érzéseim annyira hatalmukba kerítettek, hogy már arra sem emlékszem, hogy hogyan vagy mikor történtek dolgok. A következő pillanatban már Niall karjaiban voltam. Mellkasának dőlve folytattam hisztérikus sírásomat. Akármennyire is próbáltam rávenni magamat, nem tudtam abbahagyni. Mintha ő uralkodna felettem, és nekem semmiféle beleszólásom nem lenne a dolgok menetrendjébe.
Hevesen kapkodtam levegő után, mikor a puha matracot éreztem magam alatt. Niall két tenyere közé fogta az arcomat.
- Samantha kérlek! - mondta. - Kérlek! Hagyd abba! - suttogta. Ismét levegő után kapkodtam. Szipogásom picit csendesedett. A szavak nehezen hagyták el ajkaimat.
- S-sajnálom. É-Én n-nem akartam. - dadogtam.
- Mit nem akartál? - tartotta még mindig a fejem. Könnyeimtől elhomályosult szemeimmel néztem rá.
- Az enyém volt. Nem munka. Nekem kellett - ráztam a fejem. - Tegnap este . . minden az miatt volt. - tört rám egy újabb hullám. Niall kezei lehullottak arcomról, szemeiben megjelent az undor.
- Kérlek ne! - könyörögtem neki. - Kérlek! - ismételtem halkabban. Kezeit szorosan fogtam, remélve ezzel meg akadályozom, hogy elmenjen.
- Le kell szoknod! - mondta szigorúan. Leült mellém az ágyra és szorosan átkarolt. - Minél hamarabb! - bólogattam. Kimásztam szorításából, és felé nyújtottam a táskámat .
- Itt van benne. Az összes. - nyújtottam oda neki. Bólintott. Kivette az utolsó kis tasakot is, majd a fürdőszoba fele indult. Hallottam, ahogyan a csapból kitódul a víz. Tudtam, hogy mit csinál. Hányszor próbáltam már így leszokni róla. Hányszor botladoztam végig egy hetet nélküle. És végül mindig ide lyukadtam ki. Ez volt az én menekülő útvonalam a gondok elől. Ez segített mikor már nem volt más megoldás, vagy nem akartam tovább gondolkodni a megoldáson. Gyenge voltam, így inkább a könnyebb utat választottam. Így akartam erősnek mutatni magamat, de ismét csődöt mondtam. 

6. rész

Niall

Lassan kinyitottam szemeimet. Az erős fény miatt azonnal vissza is csuktam. Pár másodpercig szoknom kellett, de végül sikerül.

Samantha velem szemben feküdt. Orraink súroltak egymást. Olyan békésen aludt, mint egy angyal. Mellkasa lassan emelkedett fel-alá, ahogyan lélegzett. Olyan törékenyen tűnt, olyan esetlennek. Karjaim derekán pihentek. Így aludtunk.

Már jó fél órája, hogy ébren voltam és őt bámultam, mikor elkezdett mocorogni. Egy halk nyöszörgés hagyta el a száját, mikor kinyitotta a szemét, de a fény miatt vissza is csukta. 

- Jó reggelt! -mosolyogtam rá.

- Jó reggelt! - szűrte ki fogai közül, még mindig csukott szemmel. 

- Édes vagy mikor alszol. - kuncogtam. Mondatomra szemei kipattantak.

- Néztél ahogy alszom? Meddig? - ugrott fel. - És mégis miért? 

- Mert nem akartalak felébreszteni. Olyan aranyos voltál. - mosolyogtam.

- Beteg vagy! - húzta fel szemöldökét, majd lepattant az ágyról. Sietősen elvette a földön heverő táskáját, majd beszaladt vele a fürdőbe. Mosolyom lefagyott arcomról, viselkedése láttán. Nem értettem mi baja van. Pár percig emésztettem az imént történteket, majd a konyha fele indultam, hogy reggelit készítsek.

Samantha

Táskámat hanyagul a földre dobtam. A kagyló előtt álltam. Kezeimmel támaszkodtam rá, szemeimmel a földet pásztáztam. Gyorsan vettem a levegőt. Lassan felemeltem a fejem, belenéztem a tükörbe.

- Már nem vagyok ugyan az az ember. Megváltoztam. Soha többé nem leszek olyan. - győzködtem magam.

Beletúrtam amúgy is kócos hajamba majd a fal mellett lecsúsztam a földre.

- Az már elmúlt. Az a múlt. Én már nem az vagyok. Ő más. . - motyogtam magamnak.

Ahogyan ott kint viselkedett, amikor rám mosolygott. Rá emlékeztetett. Az emlékek folyamatosan törtek rám. Nem engedhettem, hogy a múltam befolyásoljon. Egyszer és mindenkorra le kellett volna, hogy zárjam. Eddig azt hittem, hogy túlléptem az egészen, de a tegnap este történtek, meg a ma reggel. Annyira megijesztett. Annyira félek a csalódástól, hogy ő is olyan mint, mint . . . Nem voltam képes kimondani a nevét, még gondolatban sem. 

- A francba! - szöktem fel a földről. Nem hagyhatom, hogy eluralkodjon rajtam a félelem.

Táskámat feltettem a kagylóra, elővettem belőle egy nadrágot meg egy rövid ujjú pólót. Gyorsan átöltöztem, megfésülködtem, fogat mostam, majd összeszedve minden erőmet egy utolsó pillantást vetettem magamra. Nagy levegőt szívtam be tüdőmbe, majd lassan kieresztettem. Mérgezett gondolataimat kiráztam fejemből, majd kiléptem a fürdőből. Pontosan nem tudom, hogy mennyi ideig voltam bent, de mikor kijöttem kaja szag csapott meg. Rántotta.

Niall a konyhába sürgött forgott. Reggelit csinál? 

- Jó, hogy jössz. Épp kész van a reggeli. - tett le a konyhapultra két tányért, tele rántottával. Egyáltalán nem volt étvágyam, de nem akartam megbántani, hisz olyan kedves volt velem. Pedig semmi okot nem adtam neki. Sőt, más emberek eddig elmenekültek volna , ő meg itt maradt.

Szó nélkül le ültem enni, ő mellém ült.

Az első falat után egyből megjött az étvágyam. Ez volt a legfinomabb rántotta amit valaha ettem.

- Niall. - motyogtam két falat között. - Ez isteni. Hogy csinálod? 

- Titok. - mosolygott bele a kajájába.

Rá hagytam, ettem tovább.

Az egészet elpusztítottam. A piszkos tányért elvittem a mosogatóhoz. Niall ugyan így tett.

- Ezek voltak az utolsó ehető dolgok a hűtőben. Szerintem elmehetnénk bevásárolni vagy valahonnan kaját kéne szereznünk. - magyarázta Niall.

- Tudom. Épp oda indultam. - lógattam a kezemben lévő kocsikulcsokat.

- Az én kocsimmal? - ráncolta a homlokát.

- Nem. - huncutul mosolyogtam. Az ajtó fele indultam. Intettem, hogy kövessen.

A ház háta mögött egy kis fészer húzódott. Kivágtam az ajtaját. Bevártam Niall-t majd a helység hátsó részébe mentem. Egy könnyed mozdulattal lerántottam a leplet a csodáról. 

- Egy 1970-es Chevrolet Camaro SS – mondtam, inkább magamnak , mint Niall-nek. Gyengéden végighúztam kezem a fekete motorháztetőn. 

- Honnan szerezted? - ámuldozott. - Gyerek korom óta ilyent szeretnék. 

- Pár éve loptam. - vigyorogtam szégyenlősen. - Azóta itt áll, szükség esetére.

- Bűn egy ilyen csodát egy fészerben tartani. Szabad? - kérdezte félénken, ahogyan elért az ajtóig. Bólintottam. Arca felderült. Olyan áhítattal, ámulattal vizsgálta meg az autó minden egyes szegletét, mint a kisgyerek legújabb játékszerét. 

- Veled megyek! - jelentette ki ellentmondást nem tűrve. Mosolyognom kellett, azon milyen aranyos.

***

A tó partján találtam rá. A fűzfák alatt üldögélt. Hátsó zsebembe mélyesztettem kezeimet, úgy közeledtem felé. Amint közelebb értem, felém nézett. Mosolyával üdvözölt.

- Kerestelek. -mondtam, ahogyan helyet foglaltam mellette. Nem válaszolt. Kis kavicsokat hajított a tó vizébe. Vártam pár percig. Még mindig nem érkezett válasz. Sóhajtottam, majd folytattam. - Mióta visszajöttünk furán viselkedsz. Valami baj van? 

- Csak gondolkodom. - válaszolta hűvösen.

- Min? 

- Kettőnkön.