5. rész.

Niall

Csendben ültünk egymás mellett. A levegő hasított a fülem mellett. Egyre csak hátra tekintettem a visszapillantó tükörben. Biztos akartam leni benne, hogy senki nem követ minket. Most már századjára néztem bele. Ideges voltam. Ujjaim elfehéredtem, ahogyan a kormányt markoltam. Törékeny kis kéz érintette meg jobb karomat. Felé néztem. Sam szájának széléből még mindig szivárgott a vér. Arcának bal fele vörös volt. Alan kezének nyoma tisztán látszott. Nem kímélte. Ez még jobban fel dühített. Sam megszorította a karomat. 

- Nem fognak utánunk jönni. - nyugtatott.

***

Esteledett Egész nap úton voltunk. Minél messzebb akartam kerülni attól a helytől. Padló gázzal hajtottam egész úton. Nem akartam kockáztatni annak a lehetőségét, hogy esetleg még is utánunk tudjanak jönni. Samantha egész úton navigált. Mondta, hogy merre menjek. Gondolom neki volt ötlete, hogy hova menjünk.

- Itt balra. - mondta végül.

Kövezett útra tértünk. A kis kavicsok pattogtak a kocsi kerekei alatt. Az út egy egy kisebb erdőn át egy tóhoz vezetett. A tó szélén fűzfák voltak. Azok alatt egy kisebb házikó.

- Itt megállhatsz. - mozgolódott Sam az ülésben. Úgy tettem ahogy mondta. Amint megállt a motor Sam a csomagokkal együtt kipattant a kocsiból, és a házikó irányába sietett. Én körbenéztem. A tó vize csendes volt. Egy kis móló nyúlott vizének közepe fele. A fűzfák ágait a szél enyhén lengette. Csendes helynek tűnt. Kezeimet farmerom zsebébe csúsztattam. A földön heverő kavicsokat rugdosva indultam el Sam után a kis házikóhoz. A csomagjaink a földön hevertek, ő az asztal mellett ült egy széken, cigizett.. Amint beléptem elnyomta a cigi csikket. Felállt és felém közeledett. Amint hozzám ért megfogta kezemet.

- Köszönöm. - suttogta.

- Mit? - értetlenkedtem.

- Megmentetted az életem. - kezdte a padlót bámulni

- Te meg az enyémet. Szóval kvittek vagyunk. - mosolyodtam el. Ismét engem nézett.

- D-De te m-meg-megöltél valakit. - dadogta. Összeszorult a gyomrom a gondolattól. Pár percig hallgattam. Kerestem a szavakat a megfelelő válaszhoz. 

- Tudom. - kezdtem a padlót bámulni. Kezeimet elvettem az övéből. Ujjaimat kezdtem el ropogtatni. - Ha nem teszem. . . - nyeltem egy nagyot. - akkor valószínű mindkettőnket megöltek volna. - félve néztem rá. Féltem a reakciójától. Apró keze az arcomhoz ért. Ujjaival simogatni kezdte megfeszült bőrömet. Halványan elmosolyodott majd szólásra nyitotta száját.

- Tisztában vagyok vele. És bármennyire is furán hangzik, jól cselekedtél. Nem volt más választásod.

Bólintottam. Próbáltam nyugtatni magam, és nem gondolni arra az emberre aki miattam holtan fekszik. Próbáltam meggyőzni magam, hogy jól döntöttem. Gondolataimból Samantha rántott ki. Jobb csuklómat szorítva húzott a kijárati ajtó fele. Követtem. Szorítása nem engedett egészen míg el nem értünk a móló végéhez. Kezeim elengedte, leült a szélére. Mellé ültem. Körbenézett majd szélesen mosolygott.

- Mindig ide jövök. Ide bújok el a világ elől ! - mesélte. - Itt biztonságban vagyunk. - mintha csak meghallotta volna a gondolataimat. Még mielőtt fel tudtam volna tenni a kérdést válaszolt rá. Bólogattam. Gondolataim nagy része még mindig a nap első felében történt dolgokon jártak.

- Hova indultál? - fordult felém. - Úgy értem, mikor találkoztunk. Merre tartottál? - magyarázta.

- Nem tudom. - vontam vállat. - Csak minél messzebb akartam kerülni az otthonomtól.

- Miért? - kérdése meglepett. 

- Utáltam az életem. - sóhajtottam. - A bátyám Matt, 16 éves koromban ott hagyott engem anyámékkal. Elege lett a folytonos veszekedésekből, anyámék vallásosságából. Ott maradtam egyedül, barátok nélkül, testvér nélkül. Kész pokol volt az egész. Reggelente arra keltem, hogy anyámék veszekednek. A vallásos életüket ki akarták terjeszteni rám is. Én persze nem akartam. Ezért megtiltották, hogy kijárjak a házból. Ez így ment egészen míg 18 nem lettem. Akkor úgy tűnt, megváltoztak. Felfogták, hogy nem leszek olyan , mint ők. Legnagyobb meglepetésemre apámtól szülinapi ajándékot kaptam. Ez volt az első, olyan ajándékom ami nem vallásos jellegű volt. - az autóm fele pillantottam. - Egy kiárusításon vette. Én meg a félretett pénzemből kipofoztam. - rám törtek az emlékek. Ezek az egyetlen kellemes emlékeim apámról. A többiben, csak ordít és tombol. Samantha-ra néztem. Várta, hogy folytassam. - Aztán egy hónap után minden vissza állt a rendes kerékvágásba. Ismét veszekedtek, tomboltak, megtiltottak nekem mindent. A gyerekkorom azzal telt el, hogy a szobámban ücsörögve Matt-et nézem. Soha sem volt bátorságom ott hagyni őket, mint a bátyámnak.. Valahol legbelül mindig reménykedtem abba, hogy meg tudnak változni és lesz egy normális családom. A bátyám is visszajön hozzánk, és minden olyan lesz, mint a filmekben. Egészen egy héttel ezelőttig. Apám velem veszekedett. Nem tetszett neki, hogy cigizem. Aztán elegem lett, zsongott a fejem a sok ordítástól, kiraktam a szobámból. Hallottam, ahogyan le megy a lépcsőn, és elkezd anyámmal ordítani. Folyton csak a nevem hallottam, ahogyan ordított.. Kinyitottam az ajtót. Hallgatóztam. Amit akkor mondott az volt mind közül a legfájdalmasabb. ' Meg mondtam, hogy vetesd el. Megtehetted volna, még mikor lehetett. Nem érdemli meg, hogy éljen' Ezeket ordította anyámnak. Itt aztán vége volt. Összepakoltam a cuccaimat és eljöttem otthonról. - fájdalmasan sóhajtottam. A vizet néztem. Samantha megfogta a kezem. Felé fordultam. 

- Sajnálom! - motyogta ahogyan neki dőlt a vállamnak. Én csak hallgattam.

- És te, hogy kerültél ide? - tört ki belőlem a kíváncsiság.

- Hasonló módon, mint te. - motyogta – Végül is nagyon hasonló módon. - emelte fel fejét. Kíváncsivá tett.

- Vagyis? - kérdeztem vissza pár perc csend után.

- Anyukám belehalt a szülésbe. - nagyot nyelt. - Apám meg engem okolt érte. - fejét lassan vissza eresztette vállamra. Átöleltem.

- De az nem a te hibád volt. 

- Ezt mond meg apámnak is. - vágta oda keserűen. Éreztem, hogy kényes téma. Nem szeret róla beszélni. Ezért nem kérdezgettem többet. Ő viszont folytatta. - Rendszeresen vert. Mindig elmondta, hogy miattam nem lehet itt velünk anya. Aztán 15 éves koromban elszöktem otthonról. Apám egyszer nem próbált megkeresni. Szerintem örült, hogy megszabadult tőlem. A félretett pénzét elvettem, taxiba ültem és eljöttem New York-ból. És jött minden magától. A bandák, lopások, rendőrség, sitt. Ma meg itt tartok. - kibújt ölelésemből. Lábait felhúzta a mólóra, térdét kezeivel összekulcsolta. Felém fordulva ült a móló szélén. Összeszorított szájjal meredt rám.

- New York-ban éltél? 

- Igen. Az Upper East Side-on. - fintorgott. Elkerekedett szemekkel néztem rá. Minden meg adnék azért, hogy ott élhessek. Az Upper East Side minden gyerek álma. Sam meg ott hagyta? Szám szólásra készült, de Samantha-ból ismét folytak a szavak. - Apám a manhattani elit egyik tagja. Övé a Bass ingatlan cég. - undorral hangjában ejtett ki minden egyes szót. Szavai hallatán ledermedtem. Zavaros volt a kép

- Mi? Te Charles Bass lánya vagy? - minden szót egyenként, lassan ejtetem ki. Még magam sem hittem el, hogy mik jönnek ki a számon. Samantha behunyt szemekkel, lassan bólogatott. - De én azt sem tudtam, hogy v- … - nem hagyta, hogy befejezzem.

- Mindig rejtegetett. A szobám ajtaját mindig zárva tartotta. Csak a szobalány tudott rólam, aki ételt hozott nekem. Ő volt az egyetlen ember akit ismertem 14 éves koromig. Ő volt az anyám, az apám, a testvérem és a legjobb barátnőm egy személyben. Mindig beszélgettünk, minden nap hozott nekem muffin-t. - mosolyodott el. Majd könnyes szemeivel rám nézett. - Lényegében ha börtönbe zártak volna több fényt látok , mint ott, a szobámban. - egy könnycsepp zuhant lábára. - Talán Natalie, a szobalány az akit hiányolni szoktam a mostani életemből. - Szipogott. Szorosan magamhoz öleltem. Pár percig csak vállamba temetkezve ült ott, aztán felemelte fejét, letörölgette a könnyeit majd mosolygott egy halványat.

- Most már érted, hogy miért választottam ezt az életet. - suttogta. - És mai napig nem bánom. Életem egyik legjobb döntése volt . . . - elhallgatott. 

- És Alan? - kérdeztem félénken. - Honnan ismer? Hogy keveredtél a maffiába? - az utolsó szó közbe megborzongtam. Borzongásom egy csilingelő hang törte meg. Nevetett. Nem értettem. 

- És vonzotta magával életem egyik legrosszabb döntését is. - folytatta előbb abbahagyott mondatát. - Mikor elfogyott az apámtól ellopott pénz, az utcára kerültem. 17 voltam. Találkoztam egy Dan nevű fiúval, aki azt mondta, hogy tud segíteni. Elvitt egy romos épülethez. Tele volt fiatal srácokkal. Sejtettem, hogy rossz döntés volt, de nem tudtam elmenni. Két öltönyös fickó bevitt egy terembe. Ott egy középkorú férfi beavatott a dolgok részletébe. Lényegében drogot kellett árulnom az utcákon. A pénzt meg bevinni nekik. Ha valamit nem úgy csinálok, ahogy ők akarják egyszerűen megölnek. Az utcáról szedtek fel. Senkinek nem hiányoznék. Hát megcsináltam. Volt pénzem. Meg volt mindenem. Aztán úgy fél év után a főnök mellé Alan-t rakták, mint a jobbkezét, aki majd ha kell át veszi a főnök helyét.. Ez volt az az időszak, mikor elkezdtem lázadni az egész ellen. A sok szökési kísérletem mind befuccsolt. Alan meg mindig kimagyarázott a főnöknél. Lehet ez miatt szeretnem kéne, de nem tudom. Aztán egyik este mikor mindenki aludt, leütöttem az egyik őrt. Elvettem a fegyverét. Valami isteni csoda folytán átjutottam az egész épületen, a bejáratnál viszont szembe mentem Alan-el. Nem akart kiengedni, játszadozott velem. Nekiszorított a falnak fogdosni kezdett ,aztán én lábon lőttem. - nagy levegőt vett. - Egy évig bujkáltam, utána már valahogy nem érdekelt. Így is keresett a rendőrség, ők is kerestek. Mindegy volt, hogy ki talál meg hamarabb. - rántott vállat. - Majdnem ugyanaz. Csak folytattam a lopásokat, meg a bűnözést. Kellet a pénz. Aztán a sors összehozott veled. - mosolyodott el a végére. Egyre többet tudtam meg róla, az életéről, a múltjáról. Egyre inkább meg tudtam érteni, át tudtam érezni a fájdalmát, vagy el tudtam képzelni, hogy mit érezhet. Úgy éreztem, hogy közelebb kerültünk egymáshoz, mégis még mindig idegennek éreztem. Valamiért fura volt vele lenni. Gondolataimban Ő zavart meg. 

- Most már téged is keresnek. - lógatta le lábait a mólóról, ismét. 

- Tudom. 

- Sajnálom. Nem akartalak ennyire bele keverni. - bocsánatkérően nézett rám. - Nekem csak a kocsid kellett volna. - nevetett. - De neked mindig kotnyeleskedni kell. Ha hagytad volna , hogy elmenjek most nem kéne itt ülnöd velem a semmi közepén úgy, hogy keres a maffia és a rendőrség.

- Nem kéne. De itt vagyok. Most már nem tudom visszaforgatni az időt. - néztem el a távolba. A nap lemenőben volt. A mólóról csodás kilátás nyílott rá. Tekintetem újra Samantha-ra vittem. Oldani akartam a mélabús hangulatot ami ránk telepedett, megint. - Lehet, hogy ennek így kellett lennie. Lehet, hogy én vagyok a kiválasztott aki megment téged a gonosz erőktől. - nevettem fel. És tervem sikerült. Ő is nevetni kezdett. Egymást néztük. 

- Lehet. - lehelte Sam. Tekintetét mélyen enyémbe fúrta. Egymást néztük. Lassan közeledni kezdett felém. Hirtelen egy puszit nyomott a számra. Elhúzódott tőlem. Meglepetten bámultam rá, majd megcsókoltam.

4. rész.

Niall

-Hát ez a munkád? Drog dealer vagy? - kérdésemre megugrott. Nem számított rá, hogy itt vagyok. Lassan megfordult, szúrós szemekkel nézett rám. Kezében a kis tasakot szorongatta.

- Nem! - szűrte ki a fogai közül. Ki kerülve engem szabadulni akart. Csuklójánál fogva visszahúztam. Felnézett rám, dühös volt.

- Akkor? - kérdeztem kedvesen, remélve megtudom, hogy mi folyik itt. Kezét kirántotta szorításomból. Tekintetét az enyémbe fúrta. 

- Nem vagyok köteles beszámolni. - mondta gúnyosan. Ismét el akart menni. Most mind két kezét elkaptam. Neki nyomtam a szoba falának. Erősen szorítottam karjait. A kis tasak a földre hullott.

- Belekevertél. Most már ideje elmondani, hogy mi van itt. Kezd idegesíteni, hogy nem tudok semmit. Szóval? - nyomtam meg az utolsó szót. Tekintetét a padlóra szegezte. Pár másodpercig hallgattunk.

- Engedj el! - suttogta. - Fáj! - Fejét felemelte. Kikerekedett szemekkel néztem eltorzult arcára. Majdnem sírt. Elengedtem. Kezeim helyén piros folt jelent meg. Nem akartam bántani. Egy nőt sem akartam bántani. Egyet hátra léptem. Fájt, így látni. Ilyen sebezhetőnek.

- Én, Én .. S-Sajnálom. Nem akartam. - dadogtam. Kavarogtam bennem az érzelmek. Érzetem a félelmét, hogy fél tőlem. Elhúzódott tőlem.. Láttam, ahogyan a konyha fele indul. Követtem. 

- Had segítsek.! - kérleltem.. A csap alá tettem egy konyharuhát, majd rá a kezére. Ahogyan a nedves rongy hozzá ért a bőréhez felszisszent. Bocsánatkérően néztem rá. Megrázta a fejét.

- Futár. - mondta halkan. - Küldik a csomagot én meg elviszem a címzetthez. - Tekintetét az enyémbe fúrta. Várta a reakciómat. Őszintén, rosszabbra számítottam.

- Gondolom nem a New York Times-nak dolgozol. - viccelődtem, próbáltam oldani a feszült hangulatot ami ránk telepedett.

- Annál sokkal komolyabb ez az egész. - ráncolta szemöldökeit. A nedves rongyot kikapta a kezemből és a szoba másik vége fele tartott. Nem értettem a reakcióját, de féltem, hogy nagyon rossz társaságba keveredett. Szólni akartam, mikor a bejárati ajtó hirtelen kicsapódott. Öt, fekete öltönyös fickó rontott be rajta. Mielőtt reagálni tudtam volna, két férfi engem, kettő pedig Samanthát fogta. Próbáltam szabadulni a szoros karokból , de nem sikerült. Az ötödik férfi megállt kettőnk közé, és diadalittas fejjel nézegetett minket. Samantha felé vette az irányt. Állát megfogta, nem valami gyengéden, kényszerítve őt, hogy a szemébe nézzen. Vigyora még nagyobb lett.

- Tudod milyen nehéz volt a nyomodra akadni ? - gondolkodás nélkül pofon csapta Samanthát. Az ütés erejétől feje jobbra fordult. Gyorsan vissza fordította támadója felé, felvéve vele a szemkontaktust. Szája széléből szivárgott a vér. Szemei sötétek voltak a dühtől. Ha tekintettel ölni lehetne ebbe a szobában már mindenki halott lenne.

- Dögölj meg! - vetette a férfi arcába. Még soha nem láttam egy nőt se ilyenek. Ilyen elszántnak, vadnak. Még mindig a két engem tartó férfival küzdöttem. Sikertelenül. Csak álltam ott és néztem a kettejük 'harcát'. A férfi vigyorogva felém fordult. 

- Ő itt az új szerzeményed? - indult meg felém rosszalló vigyorral az arcán.

- Neki semmi köze ehhez. Hagyd őt békén! - ordította Sam. Próbált szabadulni, de túl gyengének bizonyult a két férfivel szemben. Ennek ellenére nem adta fel, folytatta a reménytelen kapálózást. Félelmet láttam a szemében, ahogyan rám nézett. A fekete öltönyös fickó Sam szavainak hallatán nevetni kezdett. Amint közelebb ért hozzám hasba vágott. A fájdalomtól összecsuklottam. Ha nem tartanak, lehet el is esem. Gyomrom és egész hasam iszonyatosan sajgott, de felegyenesedtem. Elrejtettem fájdalmamat, és az előttem álló fekete alakra néztem. Pillantásom Samantha-ra vittem, aki bocsánatkérően nézett rám. A semmiből egy ököl landolt arcom bal felén, nem kímélve engem.

- Hagyd abba! Alan, kérlek! - könyörgött . Alan megfordult. - Kérlek! - ismételte.

- Mért tenném?

- Mert akkor elmegyek veled! - csuklott el Sam hangja a mondat végén. Gyorsan rá emeltem tekintetem. Nem értettem, hogy miről van szó. Viszont akármi is történt ez előtt nem akartam, hogy egy ilyen vadállat társaságában legyen. Túl veszélyes. Alan érdeklődését viszont felkeltette ez a mondat. Felé fordult. Végigtekintett az előtte álló Samanthán. Néhány hajszálat kisöpört az arcából, majd egy puszit nyomott Sam arcára. Az őt szorító két ember elengedte őt. Helyüket Alan egyik karja vette át. E jelenetet nézve az engem tartó férfiak figyelme is csökkent. Kihasználtam a lehetőséget. Jobb karomat kiszabadítva hasba könyököltem az egyik oldalamon álló férfit. Másikat ököllel erősen megütöttem. Mind ketten a földön hevertek. Gyorsan megfordultam. A hátamban lévő táskából kirántottam a pisztolyt, amit feltehetően Sam hordozott magával, és Alan irányába tartottam. Mindenki lefagyott akcióm láttán. 

- Engedd el! - morogtam rá Alan-re.. - Engedd el! - ismételtem hangosabban. Még mindig nem reagált. Tekintetem irányt változtatott. Céloztam, majd meghúztam a ravaszt. Alan egyik embere a földre zuhant, feltehetően holtan. Megdöbbenés látszott kiülni arcára. 

- Engedd el! - ismételtem megint. Lassan elengedte Sam karját. Ő kapva a lehetőségen mellém lépett, majd valahonnan ő is előkapott egy fegyvert. Lassan a kijárat fele indultam. Sam követett. Egyik kezében a fegyvert másikban a cuccainkat tartotta. 

- Tudod, hogy úgyis megtalállak. - mosolygott Alan.

- Biztos vagy benne? - állt meg Sam. Fejét oldalra döntve ördögi mosoly jelent meg gyönyörű arcán. Célzott, és lőtt. Alan a földre esett. Sam elkapta a csuklóm majd kifele rángatott. Másodpercek múlva az autóban ültünk. 

Trailer

Csináltam egy videót, trailer a bloghoz.:)

Remélem tetszik. Írjátok meg a véleményeteket.:)

3. rész

Niall

Egy útszéli kocsma mellett álltuk meg. Samantha kiugrott a kocsiból és beszaladt, követtem. Bent irtózatos pia szag volt. Részeg emberek, fél pucér nők mindenhol. Undorító egy hely volt. Szemeimmel Sam után kutattam. A pultnál volt. Leült az egyik asztalhoz. Odamentem, leültem vele szemben.

- Mért jöttünk ide? - súgtam oda neki.

- Shhh. - intett csendre. - Elég ha én tudom. - kacsintott egyet. Egy göndör hajú pincérnő jött oda hozzánk. Egy étlapot dobott le az asztalra. Grimaszolt ahogyan felnéztem rá. Samantha kinyitotta, majd a borítékot ami benne volt elvette.

- Mi a fene fo-

- Maradj itt. - vágott közbe és felállt. Elindult valahová a terem másik felébe. 

- Héjj! Kiscica, gyere hancúrozzunk egyet! - szólt Samantha-hoz az egyik részeg pasas, majd megcsapta a fenekét. Sam megállt. Egy pillanatig mozdulatlan volt. Lassan megfordult, felkapta a pasas előtt lévő üveget majd fejbe vágta vele. Mindenki lefagyott. Egy fél percig csend volt. Majd kitört a kocsma verekedés. Egy ősz hajú ember lefogta Sam-et hátulról. Egy másik elindul felé. Felpattantam a helyemről és feléjük siettem. Egy kezembe kerülő üveggel fejbe vágtam, a földre esett. Az ősz hajú ember egyszerűen csak elengedte őt, és elszaladt. Megragadtam Sam csuklóját, és teljes erőmből megrántva őt, a kijárat felé indultam. Nem tiltakozott, jött utánam. Átverekedtük magunkat a székekkel dobálózó embereken, majd a kocsi felé siettem. Most én ültem a volán mögé, Samantha mellém. Rányomtam a gázra. Minél hamarabb el akartam tűnni innen.

- Mi a fene volt ez? - szóltam hozzá kicsit erősebben, mint ahogyan akartam.

- Kocsmaverekedés. Mi lett volna? - szólt vissza könnyedén.

- Nem arra gondoltam. A borítékra. - néztem a kezére. Még mindig ott szorongatta.

- Semmi közöd hozzá. 

- Szerintem van. Most már én is belekeveredtem. Szerintem tudnom kéne. - nem válaszolt. - Samantha ! - mondtam ingerülten.

- Munka. Oké? Munka. - tárta szét a kezeit. - Valamiből nekem is meg kell élnem. - csikorgatta a fogait.

- Ez miatt keresnek? - kérdezősködtem tovább.

- Állj meg! - mondta halkan. - Állj meg ! - ismételte most már kiáltva. Úgy tettem, ahogy mondta. Megálltam. Kivette a táskáját a hátsó ülésről, majd kiszállt az autóból. 

- Most mégis mi a fenét csinálsz? - kiáltottam utána.

- Azt amit eddig is kellett volna! Megszabadulok tőled! - mondta könnyedén. Felemelte jobb kezét és bemutatott nekem. Feltette napszemüvegét, feldobta a táskáját a vállára, hátat fordított nekem és elindult.

- Hát jó. - morogtam magamnak, és erősen benyomtam a gáz pedált. Ott hagytam. Dühöngtem magamban. Ujjaim fehérek voltak, ahogyan szorítottam a kormányt.

- A fenébe is ! - fordultam vissza. - Nem hagyhatom itt a semmi közepén. - mondtam magamnak. Visszamentem oda ahol Samantha volt. Megálltam mellette. - Szállj be ! 

- Persze. Miért szállnék be? - nézett rám felhúzott szemöldökkel.

- Mert nincs más választásod. - böktem ki. - A legközelebbi hely az a kis kocsma. Gondolom oda nem akarsz vissza menni. - száját harapdálta, nem válaszolt. - Nem foglak itt hagyni a semmi közepén. Szerintem te sem akarsz itt maradni. - szó nélkül bedobta a táskáját és beült mellém. 

- Hozzám ne szólj ! - emelte maga elé a kezeit mikor látta, hogy mosolyra húzódik a szám. Magamban mosolyogtam gyerekes viselkedésén. Elindultam. Már messze jártunk a kocsmától, mikor megszólalt egy útelágazásnál.

- Itt fordulj balra. Ott lesz egy motel. - támasztotta fejét a kezével.

Befordultam. A motelig egy szót sem szóltunk egymáshoz. 

- Hozd a táskám. - mondta amint megálltunk az épület előtt. Durcásan de kivettem a táskákat, és követtem. Egy szoba ajtónál álltunk meg. Kinyitotta majd bementünk. A táskákat ledobtam az ágyra. Sam a szoba másik végében állt, háttal nekem. Közelebb mentem hozzá. A borítékot bontotta ki. Fejre fordította, és megrázta. Egy kis csomag fehér por esett bele a tenyerébe.

- Hát ez a munkád? Drog dealer vagy? 

2.rész.

Niall

A nap felkelőben volt. A nyüzsgő nagy város, még csak most ébredezett. Meglehetősen csendes volt. Sőt, túl csendesnek tűnt. Ahogyan a városból kivezető útra kanyarodtam egy sereg rendőrt pillantottam meg. Lassítottam, a rendőrök leintettek. 

- Jó reggelt biztos úr. Miben segíthetek? - próbáltam kedves lenni.

- Jó reggelt. - mondta unottan. - Meg kell néznünk, hogy mi van a csomagtartójában. - intett az egyik rendőrnek aki elindult az autóm fele. - Valamint látta ezt a lányt? - nyomott az orrom alá egy fényképet. A képen egy barna hajú lány volt. 

- Sajnos nem. - csóváltam a fejem megbánóan.

- Rendben. Kinyitná a csomagtartót, kérem? 

- Igen. -szálltam ki, és indultam el a kocsi hátuljához. - Miért keresik azt a lányt? - érdeklődtem, miközben a csomagtartóval babráltam.

- Rablás, csalás. Hosszú a lista. - krákogta. Szemügyre vette a csomagtartómat majd bólintott. - Rendben. Elmehet. 

- Köszönöm. - szálltam vissza autómba.

- Ja és még valami. - lépett oda hozzám a rendőr. - Ha meglátná valahol ezt a lányt, kérem hívja a rendőrséget. - hadarta el.

- Természetesen. - majd amilyen gyorsan csak tudtam elmentem onnan. Fojtogató érzés egy tucat rendőr társaságában álldogálni. Szinte beszippant az az unott hangulat. Megráztam a fejem, és mentem tovább.

A reggeli frissesség megcsípte arcomat, ami nagyon jól esett. Helyettesítette a reggeli kávé utáni üde érzést. Pár óra csendes autókázás után megálltam egy benzinkútnál. Piros sportkocsimat leparkoltam az egyik kút mellé. Autómnak dőlve vártam, hogy megteljen a tank. 

- Hé! - hallottam egy éles kiáltást a hátam mögül. Mire hátra néztem egy barna hajú lány, két táskát dobott be az autóm hátsó ülésére, beszállt és elindult vele. Épp, hogy sikerült beszöknöm a hátsó ülésre és elő másznom a lány mellé. Szólni akartam, de megláttam gyönyörű arcát és dús ajkait. Ő volt az, a lány fényképről. Hullámos barna haja vállára omlott, körbefogta kerek arcát, amit a nagy, fekete kalapja beárnyékolt , de még így is tisztán kilehetett venni egyedi, mégis gyednéd arcvonásait. 

- Nem állnál meg? - kérdeztem. Ő csak a visszapillantó tükörhöz nyúlt. Belenéztem. Egy fekete autó jött utánunk. A vezető ülés melletti ablakból egy kéz nyúlt ki, lőni kezdett ránk.

- Álljak meg? - vigyorodott el. Én csak a fejem ráztam, és egyre hátrafelé pillantottam. A fekete autó közeledett hozzánk.

- Lépj már rá a gázra! - ordítottam újdonsült útitársamnak. Szó nélkül tette amit mondtam. Látszólag élvezte a helyzetet. Én kevésbé. Egyre kihaltabb, elhagyatottabb helyeken jártunk. A fekete autó még mindig a nyomunkban volt. 

- Kapaszkodj! - figyelmeztetett. Hirtelen behúzta a kézi féket, és egy másodperc alatt éles bal kanyart vett. A minket követő , nem az útra figyelt hanem ránk, így nem láthatta azt a falat ami végül a veszte lett. Nagy robbanás és füst közepette lett vége a hajszának. 

- Ez ki volt? És miért lőtt ránk? Egyáltalán te ki vagy? - fakadtam ki. A lány hangos nevetésben tört ki.

- Azt jobb ha nem tudod. - nevetett még mindig. 

- Szerintem meg tudnom kéne. Itt ülök veled egy autóban, ami mellesleg az én autóm. Szólnom kéne rendőrségnek. Tudom, hogy keresnek. - hadartam el. Ő csak rosszallóan nézett rám, majd hirtelen benyomta a féket. 

- Szállj ki! - utasított.

- Mi? - kérdeztem nevetve.

- Szállj ki! - ismételte.

- Szállj ki te! Ez az én autóm! - háborogtam.

- Nem én akarlak feldobni a rendőröknek! - mosolygott bárgyún.

- Add vissza az autóm, és nem mondok semmit a rendőrségnek! - alkudoztam.

- Hányszor hallottam már ezt! - forgatta a szemeit. - Nem kapod vissza az autódat. Dolgom van még. - hátra nyúlt a táskájáért, és kiszállt a kocsiból. A táskát ledobta a földre. Levette magáról a rövidnadrágot, majd a lenge kis haspólóját. Egy szál semmiben állt előttem. Tökéletes alakja van. Fokozni már nem is lehetne. A táskájából kiráncigált egy fehér pánt nélküli ruhát. Magára kapta, összeszedte a levetet ruháit és mintha semmi sem történt volna visszaült mellém a kocsiba. Önelégülten mosolygott.

- Samantha Bass. - mondta kezét nyújtva.

- Niall Horan. - válaszoltam. Mosolygott tovább és kezébe vette az irányítást.

1. rész.

Ez a rész eléggé unalmas lett. De valahogy be kell vezetni egy történetet. Remélem azért még velem tartotok a folytatásban. Jó olvasást xoxo

A legszebb nyár az, mikor minden megtörténhet, és meg is történik.

Niall

Sunset City-ben egyetlen egy hangos dolog van, ami felrázza ezt a halotti csendben ülő városkát: a szüleim. 

- Tudjátok mit? - kaptam le a farmer dzsekimet a fogasról. - Elegem van. Elhúzok. - kicsaptam a bejárati ajtót. Leviharzottam a lápcsőn és beugrottam a kocsimba. 

- Ha most elmész - szorította össze a száját apám – többet nem jöhetsz vissza. - tette hátra kezeit.

- Ez lenne az utolsó hely ahova jönnék. - vágtam egy nagy mosolyt a képébe. Ráléptem a gázpedálra és elmentem. Megkönnyebbülés volt megszabadulni a szüleimtől. Mindig csak ordítoztak. Ha nem egymással akkor velem. Mindig szálka voltam a szemükben. Az kicsi fiuk, nem lett olyan mint ők. Valahol remélték, hogy nem választom majd azt az utat, amint a bátyám, de velük nem lehet élni. Elszívják az ember utolsó életszikráját is. Nem akarok a senki földjén úgy megöregedni, hogy valójában nem is éltem. Nekem szabadságra van szükségem. Arra, hogy érezzem az életet, érezzem, hogy élek.

A kesztyűtartóból előkotortam a napszemüvegem, és végre minden tökéletes volt. Az arcomba csapó szél kellemesnek hatott a perzselő napsütésben. Száguldottam. Szinte senki nem volt az utakon, így szabad volt a pálya Denver fele. Nyugodtan autókázhattam úti célom irányába.

A nap lemenőben volt, a hőség mégsem szeretett volna enyhülni. Már csak 10 mérföld választott el Denver-től. Gyorsan szedtem a távolságokat, már látni lehetett a város fényeit. Mintha csak tegnap jártam volna itt utoljára. Bekanyarodtam az utcába, leparkoltam. Kiszálltam a kocsimból, majd nekitámaszkodva vártam, hogy Matthew megérkezzen. Nem kellett rá sokat várnom. Szokása szerint este fél 10-re hazajött. Sejtelmes mosollyal az arcomon vártam, hogy közelebb jöjjön, és felismerjen. Előttem 5 lépéssel megállt. Pár percig nézett aztán a nyakamba borult.
- Niall. - mondta miután elengedett. - Hát eljöttél. - veregette meg a vállam.
- El. Nagyon elegem lett. Végig igazad volt. Bánom, hogy nem tartottam veled anno. - néztem rá bocsánatkérően.
- Ugyan. Az öcsém vagy. Nincs miért bocsánatot kérj. - borzolta össze a hajamat, mintha még mindig csak 15 évesek lennénk. - Na, gyere. - Bevezetett a lakásába. Leültünk a nappaliban aztán átbeszéltünk az elmúlt 5 évet, egy doboz sör társaságában.. Matt-nek bejött az élet. Van lakása, munkája ,sőt még barátnője is. A kis mázlista.
- Legalább jól néz ki? - viccelődtem vele.
- Nem. Valószínű, hogy 4 szeme van és 6 lába. - húzta fel a szemöldökét. - És otthon mi a helyzet?
- Sehol semmi. Minden a régi. - dőltem hátra. - Szüntelenül veszekednek, ha nem egymással akkor velem. Olyanokon akadnak ki, hogy elmegyek egyet a haverokkal. Mert nekem otthon kéne ülnöm egész nap és semmit sem csinálnom csak azért mert ők így gondolják . - megszorítottam a dobozt. - Mindjárt 20 vagyok. Hadd csináljak már azt amit akarok.
- Nyugi. - tette rá Matt a kezét a vállamra. - Most már vége van. Helyeslően bólintottam.
- Lenne egy nagy kérésem hozzád. - sóhajtottam. - Szívességet akarok kérni. - kérdőn nézett rám, folytattam. - Aludhatok nálad ma este? A kocsi hátsóülése nem valami kényelmes.
- Ez most kérdés volt? Szerinted képes lennék kirakni a saját kisöcsémet az utcára? - húzta fel a szemöldökét. Én válaszképp hümmögtem egyet. - Ezt meg se hallottam. - dobott meg egy párnával.

 *Másnap reggel*

- Biztos nem szeretnél maradni még? Szívesen látlak. - próbált győzködni.
- Köszönöm, de nem. Ha már eljöttem otthonról, akkor csináljak valami érdekeset is. - vettem fel a dzsekimet.
- Merre akarsz menni? Pénzed van egyáltalán?
- New York, Miami, Los Angeles. Ahol épp kikötök. Pénzben meg nem szenvedek hiányt. - vettem elő a zsebemből azt a köteg 10 dollárost amit anyámék félretett pénzéből vettem el. - Szóval nem kell aggódni.
- Várj! - mondta Matt, és beszaladt a házba. Egy nagy köteg pénzzel jött vissza. Meglóbálta a kezét, majd nekem dobta. - Majd még jól jöhet.
- Honnan van neked ennyi pénzed? - forgattam a rengeteg dollárt.
- Félre tett pénz. Annak esetére, hogy ha jössz. - vont vállat.
- Ja, persze. - tettem zsebre a sok pénzt. - Nem akarsz velem jönni?
- Nekem itt az életem. Nem akarok mindent eldobni. Azért remélem, még visszajössz.
- Persze. - szálltam be a kocsimba. - Köszönöm.
- Ha segítségre van szükséged, nyugodtan jöhetsz. Tudod. - bólintottam. Egy utolsó pillantást vetettem a bátyámra, majd elindultam. 

Prológus

Akkor vágjunk bele. Tudom, hogy nagyon rövid lett , de nem akartam minden elmesélni. Majd annak is eljön az ideje. Remélem tetszik majd. xoxo

Reggel csak egy kis cetlit találtam az ágy szélén. Ő nem volt sehol. Szétnyitottam az aprócska lapot: 

 'Sajnálom. S' 

Sejtettem, hogy ez egyszer bekövetkezik, de nem ilyen hamar. Ráadásul még a kocsimat is elvitte.
- Tipikus. - nevettem keserűen. Beletúrtam hajamba és megtettem azt amit meg kellett, hogy tegyek. Egy laza mozdulattal meggyújtottam az öngyújtómat, és a földre dobtam. Kezemben a farmer dzsekimmel elindultam haza. Még egyszer utoljára visszanéztem, hogy lássam amint a lángok felemésztik mind azt ami az enyém volt. Tudtam, hogy ez a helyes. Mosollyal az arcomon felvettem napszemüvegem és folytattam utam ott, ahol abbahagytam. Az elején.