4. rész.

Niall

-Hát ez a munkád? Drog dealer vagy? - kérdésemre megugrott. Nem számított rá, hogy itt vagyok. Lassan megfordult, szúrós szemekkel nézett rám. Kezében a kis tasakot szorongatta.

- Nem! - szűrte ki a fogai közül. Ki kerülve engem szabadulni akart. Csuklójánál fogva visszahúztam. Felnézett rám, dühös volt.

- Akkor? - kérdeztem kedvesen, remélve megtudom, hogy mi folyik itt. Kezét kirántotta szorításomból. Tekintetét az enyémbe fúrta. 

- Nem vagyok köteles beszámolni. - mondta gúnyosan. Ismét el akart menni. Most mind két kezét elkaptam. Neki nyomtam a szoba falának. Erősen szorítottam karjait. A kis tasak a földre hullott.

- Belekevertél. Most már ideje elmondani, hogy mi van itt. Kezd idegesíteni, hogy nem tudok semmit. Szóval? - nyomtam meg az utolsó szót. Tekintetét a padlóra szegezte. Pár másodpercig hallgattunk.

- Engedj el! - suttogta. - Fáj! - Fejét felemelte. Kikerekedett szemekkel néztem eltorzult arcára. Majdnem sírt. Elengedtem. Kezeim helyén piros folt jelent meg. Nem akartam bántani. Egy nőt sem akartam bántani. Egyet hátra léptem. Fájt, így látni. Ilyen sebezhetőnek.

- Én, Én .. S-Sajnálom. Nem akartam. - dadogtam. Kavarogtam bennem az érzelmek. Érzetem a félelmét, hogy fél tőlem. Elhúzódott tőlem.. Láttam, ahogyan a konyha fele indul. Követtem. 

- Had segítsek.! - kérleltem.. A csap alá tettem egy konyharuhát, majd rá a kezére. Ahogyan a nedves rongy hozzá ért a bőréhez felszisszent. Bocsánatkérően néztem rá. Megrázta a fejét.

- Futár. - mondta halkan. - Küldik a csomagot én meg elviszem a címzetthez. - Tekintetét az enyémbe fúrta. Várta a reakciómat. Őszintén, rosszabbra számítottam.

- Gondolom nem a New York Times-nak dolgozol. - viccelődtem, próbáltam oldani a feszült hangulatot ami ránk telepedett.

- Annál sokkal komolyabb ez az egész. - ráncolta szemöldökeit. A nedves rongyot kikapta a kezemből és a szoba másik vége fele tartott. Nem értettem a reakcióját, de féltem, hogy nagyon rossz társaságba keveredett. Szólni akartam, mikor a bejárati ajtó hirtelen kicsapódott. Öt, fekete öltönyös fickó rontott be rajta. Mielőtt reagálni tudtam volna, két férfi engem, kettő pedig Samanthát fogta. Próbáltam szabadulni a szoros karokból , de nem sikerült. Az ötödik férfi megállt kettőnk közé, és diadalittas fejjel nézegetett minket. Samantha felé vette az irányt. Állát megfogta, nem valami gyengéden, kényszerítve őt, hogy a szemébe nézzen. Vigyora még nagyobb lett.

- Tudod milyen nehéz volt a nyomodra akadni ? - gondolkodás nélkül pofon csapta Samanthát. Az ütés erejétől feje jobbra fordult. Gyorsan vissza fordította támadója felé, felvéve vele a szemkontaktust. Szája széléből szivárgott a vér. Szemei sötétek voltak a dühtől. Ha tekintettel ölni lehetne ebbe a szobában már mindenki halott lenne.

- Dögölj meg! - vetette a férfi arcába. Még soha nem láttam egy nőt se ilyenek. Ilyen elszántnak, vadnak. Még mindig a két engem tartó férfival küzdöttem. Sikertelenül. Csak álltam ott és néztem a kettejük 'harcát'. A férfi vigyorogva felém fordult. 

- Ő itt az új szerzeményed? - indult meg felém rosszalló vigyorral az arcán.

- Neki semmi köze ehhez. Hagyd őt békén! - ordította Sam. Próbált szabadulni, de túl gyengének bizonyult a két férfivel szemben. Ennek ellenére nem adta fel, folytatta a reménytelen kapálózást. Félelmet láttam a szemében, ahogyan rám nézett. A fekete öltönyös fickó Sam szavainak hallatán nevetni kezdett. Amint közelebb ért hozzám hasba vágott. A fájdalomtól összecsuklottam. Ha nem tartanak, lehet el is esem. Gyomrom és egész hasam iszonyatosan sajgott, de felegyenesedtem. Elrejtettem fájdalmamat, és az előttem álló fekete alakra néztem. Pillantásom Samantha-ra vittem, aki bocsánatkérően nézett rám. A semmiből egy ököl landolt arcom bal felén, nem kímélve engem.

- Hagyd abba! Alan, kérlek! - könyörgött . Alan megfordult. - Kérlek! - ismételte.

- Mért tenném?

- Mert akkor elmegyek veled! - csuklott el Sam hangja a mondat végén. Gyorsan rá emeltem tekintetem. Nem értettem, hogy miről van szó. Viszont akármi is történt ez előtt nem akartam, hogy egy ilyen vadállat társaságában legyen. Túl veszélyes. Alan érdeklődését viszont felkeltette ez a mondat. Felé fordult. Végigtekintett az előtte álló Samanthán. Néhány hajszálat kisöpört az arcából, majd egy puszit nyomott Sam arcára. Az őt szorító két ember elengedte őt. Helyüket Alan egyik karja vette át. E jelenetet nézve az engem tartó férfiak figyelme is csökkent. Kihasználtam a lehetőséget. Jobb karomat kiszabadítva hasba könyököltem az egyik oldalamon álló férfit. Másikat ököllel erősen megütöttem. Mind ketten a földön hevertek. Gyorsan megfordultam. A hátamban lévő táskából kirántottam a pisztolyt, amit feltehetően Sam hordozott magával, és Alan irányába tartottam. Mindenki lefagyott akcióm láttán. 

- Engedd el! - morogtam rá Alan-re.. - Engedd el! - ismételtem hangosabban. Még mindig nem reagált. Tekintetem irányt változtatott. Céloztam, majd meghúztam a ravaszt. Alan egyik embere a földre zuhant, feltehetően holtan. Megdöbbenés látszott kiülni arcára. 

- Engedd el! - ismételtem megint. Lassan elengedte Sam karját. Ő kapva a lehetőségen mellém lépett, majd valahonnan ő is előkapott egy fegyvert. Lassan a kijárat fele indultam. Sam követett. Egyik kezében a fegyvert másikban a cuccainkat tartotta. 

- Tudod, hogy úgyis megtalállak. - mosolygott Alan.

- Biztos vagy benne? - állt meg Sam. Fejét oldalra döntve ördögi mosoly jelent meg gyönyörű arcán. Célzott, és lőtt. Alan a földre esett. Sam elkapta a csuklóm majd kifele rángatott. Másodpercek múlva az autóban ültünk.