7. rész

Samantha

- Csak gondolkodom. - válaszolta hűvösen.

- Min? 

- Kettőnkön. 

- Hogy hogy kettőnkről? - ráztam meg a fejem, mintha csak azt vártam volna, hogy ettől meg értem miről beszél. - Van egyáltalán olyan, hogy 'mi'?

- Tudod. - kezdte – fogalmam nincs miért maradtam veled. Elmehettem volna miután kijöttünk a kocsmából. De nem tettem. Inkább veled maradtam. Aztán meg megmentettem az életed. Pedig ott is hagyhattalak volna. Nyugodtan meg tehettem volna. - nézett végre rám. - Aztán tegnap. - ismét elvándorolt tekintete. Engem meg elkapott a bűntudat. - Miért aggódom érted? Miért érzek késztetést ara, hogy mindig a közeledben legyek? 

- N-Nemtudom. - suttogtam. - Talán mert ugyan azokon mentünk keresztül, és mindketten egyedül maradtunk.

- Nekem szükségem van rád. - lehelte.

- Hogy érted, hogy szükséged van rám? - hőköltem hátra.

- Arra, hogy itt legyél. Hogy legyen valaki akivel beszélgetni tudok. Hogy legyen valaki aki kicsit is törődik velem. Barátra van szükségem. - nézett fájdalommal teli szemekkel.

- Én a barátod vagyok. -mosolyogtam rá. Bólogatott.

**

A nap egyre magasabban állt az égen. Egyre forróbbat sütött. A hőség kezdett elviselhetetlennél válni. Niall-el még mindig a füzek árnyékában ültünk, a tóparton. Beszélgetéseiket a nagy hőség zavarta meg. Mindketten rettenetesen szenvedtünk a melegtől.

Ahogyan ott döglöttünk, Niall egyszeriben csak felugrott. Levetette V - kivágású fehér pólóját, majd ledobta maga mellé. Kérdőn néztem rá.
- Jössz? - kérdezte vigyorogva, amikor a cipőjét is a pólója mellé dobta. Ésszerű ötletnek tűnt. Én is megszabadultam a ruháimtól. Csak a fehérneműm maradt rajtam.
Niall már bevetette magát a kellemes vízbe. Én követtem. Forróságtól égő bőrömön sercegett a víz, ahogyan hozzá ért. Kellemes volt. Ideális hűsítő a forró napokra.
A szőke haj irányába úsztam és elkaptam hátulról. Hirtelen ráugrotta és lenyomtam a víz alá. Kapálózott alattam. Pár másodperc után, úgy döntöttem, hogy kezdésnek ennyi éppen elég is volt, úgyhogy lemásztam róla. Szőke fürtjeit teljesen eláztatta a víz, melyek így az arcához tapadtak. Szeméből kisöpörte a vizet. Ördögien bámult rám. Sejtettem, hogy ezt nem fogja annyiban hagyni. Mielőtt reagálhattam volna, lebukott. Villámsebesen lerántott a víz alá. Odalent, karjait összekulcsolta derekamon. Hiába mocorogtam szorításában, nem hagyott elmenni. Közelebb húzott magához, ajkait enyéimre tapasztotta. Nem akartam megcsókolni. Ellöktem magamtól, kimásztam szorításából, és felmentem a felszínre. Követett.
- Azt hittem, hogy barátok vagyunk. - fröcsköltem vele szembe egy adag vizet.
- Én meg azt, hogy te is ezt akarod. - szájamat összeszorítottam.
- Miből gondoltad?
- Tegnap este . . - folytatta volna, de ismét egy adag víz landolt az arcában. Hátat fordítva neki a part fele úsztam, olyan gyorsan ahogyan csak tudtam. Amint kiértem, ruháimat összekapkodva a ház fele szaladtam. Lépni akartam, de Niall elkapta a csuklómat, ezzel maga fele fordítva.
- Mi bajod van? - döntötte fejét jobbra, hogy jobban a szemembe tudjon nézni. Nem válaszoltam. Csuklómat próbáltam kiszabadítani, de nem sikerült. - Figyelj. Én sajnálom. Azt hittem, hogy ez kölcsönös. - vakarta tarkóját. - Én csak. . . a tegnap este.
- Azt nem akartam. - kiáltottam felé. Hangom hallatán elengedett. - Az nem én voltam. - csuklott el hangom. Menni akartam. Messze innen. Elfutni az igazság elől, ahogyan eddig is tettem. De ismét csuklómon éreztem hosszú ujjait.
- Mi az, hogy nem te voltál? - suttogta meglepetten. Nem válaszoltam. Menni akartam, de nem hagyta. Kérdőn nézett rám. - Miről van szó?
- Semmiről, amihez neked közöd lenne. Engedj el! - fújtattam. Egy erős rántással kiszabadítottam kezemet, majd sietősen a ház fele trappoltam. Hajamból csepegett a víz, ami bőrömre érve hidegnek hatott. Vizes lábam nyomokat hagyott a földön, a házban. Bementem a fürdőszobába, magamra zártam az ajtót. Megtörölköztem, hajamat hanyagul felkötöttem. Kerestem egy tiszta pár fehérneműt. Átöltöztem.
Minden egyes cuccomat sietősen a táskámba dobáltam. Déjá vu érzés fogott el, ahogyan a gyomrom görcsbe rándult a fájdalomtól, amit majd okozni fogok. Vagy okozhatok.. Éreztem a buborékot a torkomban, ami készült kipukkadni, de nem hagytam. Erősnek kell lennem. Nagy levegőt vettem, mikor kitártam a fürdő ajtaját. Niall az ajtó előtt álldogált. Meglepett arcot vágott mikor észrevette a táskát a kezemben. Arcomra sietős pillantást vetett. Gondolom a rémület, és a fájdalom ott is látszott, nem csak éreztem.
Gyorsan mozogtam. Kikerültem, majd az ágyon lévő dolgaimat összekapkodtam. A Chevy kulcsa az ágy melletti éjjeli szekrényen hevert. Elvettem.
- Mit csinálsz? - hallottam a hátam mögül. Miért ilyen nehéz? - Elmész? - kérdezett ismét. Szemeimet összeszorítottam. Vissza kellett tartanom. Nem sírhatok. Másodpercek múlva megfordultam.
- Sajnálom. - suttogtam. Talán meghallotta, talán nem. Nem számított.
Kilöktem az ajtót, és az udvaron álló féket autó fele indultam. Szerény utazócsomagomat bedobtam az anyós ülésre, majd bemásztam a volán mögé. A kulcsokat benyomtam a zárba, ekkor kinyílt a mellettem lévő ajtó. Niall ügyet sem vetve ott heverő csomagjaimra, beült mellém.
- Mit keresel itt? - kérdeztem sírástól fuldokló hangon.
- Veled megyek.
- Nem jöhetsz. - már nem próbáltam visszatartani a sírást. A könnyeim utat törtek maguknak.
- Mért ne mehetnék? - kérdezte.
- Mert miattad megyek el innen Oké? - ordítoztam vele megint. Szemei kikerekedtek. - Nem akarlak téged is tönkretenni. - nem válaszolt. Csak bámult, és hallgatott. Ez még jobban betette nálam az ajtót. Könnyektől fulladozva szálltam ki az autóból. A bűntudat, a fájdalom és a keserűség mélyen belém telepedett. Marcangolt belülről egyre és egyre jobban. Pár lépésnyire juthattam a fekete autótól, mikor térdeim megremegtek. Felmondták a szolgálatot.
Ott ültem a poros úton, könnyeimtől fuldokolva, tanácstalanul, megsebzetten. Az érzéseim annyira hatalmukba kerítettek, hogy már arra sem emlékszem, hogy hogyan vagy mikor történtek dolgok. A következő pillanatban már Niall karjaiban voltam. Mellkasának dőlve folytattam hisztérikus sírásomat. Akármennyire is próbáltam rávenni magamat, nem tudtam abbahagyni. Mintha ő uralkodna felettem, és nekem semmiféle beleszólásom nem lenne a dolgok menetrendjébe.
Hevesen kapkodtam levegő után, mikor a puha matracot éreztem magam alatt. Niall két tenyere közé fogta az arcomat.
- Samantha kérlek! - mondta. - Kérlek! Hagyd abba! - suttogta. Ismét levegő után kapkodtam. Szipogásom picit csendesedett. A szavak nehezen hagyták el ajkaimat.
- S-sajnálom. É-Én n-nem akartam. - dadogtam.
- Mit nem akartál? - tartotta még mindig a fejem. Könnyeimtől elhomályosult szemeimmel néztem rá.
- Az enyém volt. Nem munka. Nekem kellett - ráztam a fejem. - Tegnap este . . minden az miatt volt. - tört rám egy újabb hullám. Niall kezei lehullottak arcomról, szemeiben megjelent az undor.
- Kérlek ne! - könyörögtem neki. - Kérlek! - ismételtem halkabban. Kezeit szorosan fogtam, remélve ezzel meg akadályozom, hogy elmenjen.
- Le kell szoknod! - mondta szigorúan. Leült mellém az ágyra és szorosan átkarolt. - Minél hamarabb! - bólogattam. Kimásztam szorításából, és felé nyújtottam a táskámat .
- Itt van benne. Az összes. - nyújtottam oda neki. Bólintott. Kivette az utolsó kis tasakot is, majd a fürdőszoba fele indult. Hallottam, ahogyan a csapból kitódul a víz. Tudtam, hogy mit csinál. Hányszor próbáltam már így leszokni róla. Hányszor botladoztam végig egy hetet nélküle. És végül mindig ide lyukadtam ki. Ez volt az én menekülő útvonalam a gondok elől. Ez segített mikor már nem volt más megoldás, vagy nem akartam tovább gondolkodni a megoldáson. Gyenge voltam, így inkább a könnyebb utat választottam. Így akartam erősnek mutatni magamat, de ismét csődöt mondtam.