6. rész

Niall

Lassan kinyitottam szemeimet. Az erős fény miatt azonnal vissza is csuktam. Pár másodpercig szoknom kellett, de végül sikerül.

Samantha velem szemben feküdt. Orraink súroltak egymást. Olyan békésen aludt, mint egy angyal. Mellkasa lassan emelkedett fel-alá, ahogyan lélegzett. Olyan törékenyen tűnt, olyan esetlennek. Karjaim derekán pihentek. Így aludtunk.

Már jó fél órája, hogy ébren voltam és őt bámultam, mikor elkezdett mocorogni. Egy halk nyöszörgés hagyta el a száját, mikor kinyitotta a szemét, de a fény miatt vissza is csukta. 

- Jó reggelt! -mosolyogtam rá.

- Jó reggelt! - szűrte ki fogai közül, még mindig csukott szemmel. 

- Édes vagy mikor alszol. - kuncogtam. Mondatomra szemei kipattantak.

- Néztél ahogy alszom? Meddig? - ugrott fel. - És mégis miért? 

- Mert nem akartalak felébreszteni. Olyan aranyos voltál. - mosolyogtam.

- Beteg vagy! - húzta fel szemöldökét, majd lepattant az ágyról. Sietősen elvette a földön heverő táskáját, majd beszaladt vele a fürdőbe. Mosolyom lefagyott arcomról, viselkedése láttán. Nem értettem mi baja van. Pár percig emésztettem az imént történteket, majd a konyha fele indultam, hogy reggelit készítsek.

Samantha

Táskámat hanyagul a földre dobtam. A kagyló előtt álltam. Kezeimmel támaszkodtam rá, szemeimmel a földet pásztáztam. Gyorsan vettem a levegőt. Lassan felemeltem a fejem, belenéztem a tükörbe.

- Már nem vagyok ugyan az az ember. Megváltoztam. Soha többé nem leszek olyan. - győzködtem magam.

Beletúrtam amúgy is kócos hajamba majd a fal mellett lecsúsztam a földre.

- Az már elmúlt. Az a múlt. Én már nem az vagyok. Ő más. . - motyogtam magamnak.

Ahogyan ott kint viselkedett, amikor rám mosolygott. Rá emlékeztetett. Az emlékek folyamatosan törtek rám. Nem engedhettem, hogy a múltam befolyásoljon. Egyszer és mindenkorra le kellett volna, hogy zárjam. Eddig azt hittem, hogy túlléptem az egészen, de a tegnap este történtek, meg a ma reggel. Annyira megijesztett. Annyira félek a csalódástól, hogy ő is olyan mint, mint . . . Nem voltam képes kimondani a nevét, még gondolatban sem. 

- A francba! - szöktem fel a földről. Nem hagyhatom, hogy eluralkodjon rajtam a félelem.

Táskámat feltettem a kagylóra, elővettem belőle egy nadrágot meg egy rövid ujjú pólót. Gyorsan átöltöztem, megfésülködtem, fogat mostam, majd összeszedve minden erőmet egy utolsó pillantást vetettem magamra. Nagy levegőt szívtam be tüdőmbe, majd lassan kieresztettem. Mérgezett gondolataimat kiráztam fejemből, majd kiléptem a fürdőből. Pontosan nem tudom, hogy mennyi ideig voltam bent, de mikor kijöttem kaja szag csapott meg. Rántotta.

Niall a konyhába sürgött forgott. Reggelit csinál? 

- Jó, hogy jössz. Épp kész van a reggeli. - tett le a konyhapultra két tányért, tele rántottával. Egyáltalán nem volt étvágyam, de nem akartam megbántani, hisz olyan kedves volt velem. Pedig semmi okot nem adtam neki. Sőt, más emberek eddig elmenekültek volna , ő meg itt maradt.

Szó nélkül le ültem enni, ő mellém ült.

Az első falat után egyből megjött az étvágyam. Ez volt a legfinomabb rántotta amit valaha ettem.

- Niall. - motyogtam két falat között. - Ez isteni. Hogy csinálod? 

- Titok. - mosolygott bele a kajájába.

Rá hagytam, ettem tovább.

Az egészet elpusztítottam. A piszkos tányért elvittem a mosogatóhoz. Niall ugyan így tett.

- Ezek voltak az utolsó ehető dolgok a hűtőben. Szerintem elmehetnénk bevásárolni vagy valahonnan kaját kéne szereznünk. - magyarázta Niall.

- Tudom. Épp oda indultam. - lógattam a kezemben lévő kocsikulcsokat.

- Az én kocsimmal? - ráncolta a homlokát.

- Nem. - huncutul mosolyogtam. Az ajtó fele indultam. Intettem, hogy kövessen.

A ház háta mögött egy kis fészer húzódott. Kivágtam az ajtaját. Bevártam Niall-t majd a helység hátsó részébe mentem. Egy könnyed mozdulattal lerántottam a leplet a csodáról. 

- Egy 1970-es Chevrolet Camaro SS – mondtam, inkább magamnak , mint Niall-nek. Gyengéden végighúztam kezem a fekete motorháztetőn. 

- Honnan szerezted? - ámuldozott. - Gyerek korom óta ilyent szeretnék. 

- Pár éve loptam. - vigyorogtam szégyenlősen. - Azóta itt áll, szükség esetére.

- Bűn egy ilyen csodát egy fészerben tartani. Szabad? - kérdezte félénken, ahogyan elért az ajtóig. Bólintottam. Arca felderült. Olyan áhítattal, ámulattal vizsgálta meg az autó minden egyes szegletét, mint a kisgyerek legújabb játékszerét. 

- Veled megyek! - jelentette ki ellentmondást nem tűrve. Mosolyognom kellett, azon milyen aranyos.

***

A tó partján találtam rá. A fűzfák alatt üldögélt. Hátsó zsebembe mélyesztettem kezeimet, úgy közeledtem felé. Amint közelebb értem, felém nézett. Mosolyával üdvözölt.

- Kerestelek. -mondtam, ahogyan helyet foglaltam mellette. Nem válaszolt. Kis kavicsokat hajított a tó vizébe. Vártam pár percig. Még mindig nem érkezett válasz. Sóhajtottam, majd folytattam. - Mióta visszajöttünk furán viselkedsz. Valami baj van? 

- Csak gondolkodom. - válaszolta hűvösen.

- Min? 

- Kettőnkön.